KERT BAJNOKSÁG 2015

Idén júniusban lesz öt éve, hogy a Fészek Kert Kertészeti Szakáruház megkezdte működését. Nagy öröm ez számunkra, és szeretnénk méltó módon megünnepelni az 5. születésnapunkat.

A Fészek Kert dolgozói mind elkötelezettek a kert, a kertészkedés és a természet iránt, így nem is volt kérdés, hogy az ünnepi rendezvények sorában egy amatőr kertészeknek kiírt pályázat helyet kaphat-e. A „Kert-Bajnokság 2015" április 3-án startolt és egészen augusztus végéig tart. Ez idő alatt arra biztatunk minden kertbarátot és hobbikertészt, hogy vegyen részt ezen a versenyen, hiszen azon túl, hogy általunk bárki megmutathatja országnak, világnak kertje ékességeit, komoly díjakat is lehet nyerni.

Reméljük, hogy minél többen belevágnak velünk ebbe a játékba, így talán a kertészkedés örömeit is együtt élhetjük meg.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS LETÖLTÉSE

BEKÜLDÖTT PÁLYMŰVEK

A DÍJÁTADÁS FOTÓI

VÉGEREDMÉNY

MINTAFOTÓK

Híreink, újdonságaink

Már pompáznak a muskátlik

Már pompáznak a muskátlik

Megérkeztek nyári virágok üzletünkbe

Továbbra is nyitva vagyunk

Továbbra is nyitva vagyunk

A kormánydöntés értelmében a Fészek Kert március 8-tól is várja vásárlóit!

Mire jó a tőzegpogácsa?

Mire jó a tőzegpogácsa?

A tőzegpogácsában nevelt palánta egészségesebb, gyorsabban fejlődik.

Szakmai tanácsaink